2025 januárjától egy új meetup-sorozatot is indítottunk, amely HEJ Showcase néven fut és minden hónap harmadik szerdáján kerül megrendezésre. Ennek keretében egy-egy indie játékot és annak fejlesztőit állítjuk a középpontba, ahol az alkotók mesélhetnek a fejlesztésről, miközben mi közösen játszunk a játékukkal. Ezzel a szellemiséggel szeretnénk még jobban támogatni a magyar indie fejlesztőket, és bemutatni a munkájukat a szélesebb közönségnek.
A meetupot a korábbi hagyományokhoz hasonlóan a Perspective Bar-ban (volt InGame Bar) tartjuk, ahol egy kis bemutatkozós beszélgetést követően bele is ugrunk együtt a játékba, miközben a fejlesztő csapat mesél a kulisszatitkokról. A meetup második felében pedig természetesen hagyunk időt a közönség kérdéseinek is. Az estét a játékot és a fejlesztőt érintő kvízzel zárjuk, ahol a dobogós helyezettek Steam kulcsokat nyernek az adott játékhoz. Az eseményt szokásosan hibrid módon szervezzük, tehát bár élőben találkozunk, streamben is lehet csatlakozni és kérdéseket feltenni.
After: Repose - HEJ ShowCase Meetup 2025/02
›
Új sorozatunk második részében Bozó Attila Bertold mesélt a pár éve készülő Repose-ról, miközben mi játszottunk vele
HEJ Showcase Meetup 2025/01: EbiTapes
›
Új sorozatunk első részével kipróbáltunk egy új formátumot és a fejlesztőkkel karöltve bemutattuk részletesen az EbiTapes-t
A Havi Egy Játék meetupok rendkívül barátságosak és befogadóak. Legyél akár veterán, kezdő vagy teljesen laikus, itt biztos gyorsan bele tudsz csöppenni valamilyen érdekes beszélgetésbe. Nézd meg mikor lesz a következő alkalom!
Több módon is tudod támogatni a munkánkat, hogy még színvonalasabb tudásmegosztó tartalmakat tudjunk készíteni: rendszeres és alkalomszerű opciók közül tudsz választani
Vedd fel velünk a kapcsolatot valamelyik platformon és beszéljünk róla, hogyan tudnánk tovább fejleszteni a közös tudásunkat!