Az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy hol tudsz ma magyar nyelvű képzésen résztvenni, ha komolyabban beleásnád magad a játékfejlesztésbe. Több helyről jöttek már Havi Egy Játék fejlesztők is, úgyhogy bátran ajánljuk az alábbi képzéseket.
Mindkét népszerű és elterjedt engine-nek van egy-egy jónevű képzése itthon, ráadásul a vezetőik aktívan résztvesznek a hazai gamedev életben, rendszeresen megtalálhatóak az eseményeinken is. Vári Róbert (GameCraft) az Unreal Engine-t oktatja kezdő és haladó szinten, Marosi Csaba (3d studio) pedig a Unity Engine-t oktatja szintén két szinten. Mindketten készítettek már a Havi Egy Játék gamejamre játékokat, melyeket a nevükre kattintva értek el.

A tanfolyamunkon teljesen kezdő szinttől indulva ismerheted meg velünk a játékok fejlesztésének modern eszközeit. A kurzus végére ismerni fogod a fejlesztéshez szükséges szoftvereket és technológiákat, melyekre saját ötleted megvalósításában építhetsz majd. Velünk együtt haladva fogod elkészíteni első játékodat, amit akár a barátaiddal is megoszthatsz.

Szakmát váltanál, de fogalmad sincs merre indulj el? Vagy éppen pályakezdő vagy? Tele vagy kreativitással, van művészi vénád, és szeretnéd kamatoztatni?
Válaszd a játékfejlesztés világát, és rengeteg új ajtó nyílik meg előtted! Képzésünkön egy 2D akciójáték megvalósításán keresztül alapozd meg a Unity és C# tudásod! Az alábbi játékot fogjuk együtt megvalósítani:
Több módon is tudod támogatni a munkánkat, hogy még színvonalasabb tudásmegosztó tartalmakat tudjunk készíteni: rendszeres és alkalomszerű opciók közül tudsz választani
Vedd fel velünk a kapcsolatot valamelyik platformon és beszéljünk róla, hogyan tudnánk tovább fejleszteni a közös tudásunkat!